Kihívás novella - Boldog vagyok ennyivel

Sziasztok Csillagok!

Egy háromszázas novellát szeretnék veletek megosztani, ami a "Boldog vagyok ennyivel" jeligére íródott.

Mikor először megláttam a címet, valami megfogott benne és biztos voltam abban, hogy írni fogok rá, de fogalmam sem volt, hogy mit. Ugyan volt egy tervem, egy kezdetleges elképzelésem a témával kapcsolatban, de végül csak egy rövid vázlat erejéig maradt életben ez az ötlet. Félretettem kis időre, mert abban reménykedtem, hogy az elültetett mag végül kikel, és egy ragyogó történetet hoz majd magával.

Azonban a dolgok ritkán mennek az elképzeléseim alapján, és ez persze most sem volt másképp, ám ezúttal mégis valami jó született belőle. Egyik este váratlan indíttatásból újra elolvastam a címet, és írni kezdtem. Teljesen mást, mint amit eredetileg akartam, az ujjaim mégis megállíthatatlanul ütötték a klaviatúrát, én pedig hagytam, hadd tegyék a dolgukat és vártam, hogy mi sül ki belőle.

Hát, ez sült ki. A különlegessége talán az, hogy még soha nem írtam olyan alkotást, amiben csak párbeszéd volt, de úgy gondoltam, egyszer mindent el kell kezdeni. Úgy tűnik, ennek most jött el az ideje.

Ennél a novellánál kicsivel meggyűlt a bajom a háromszáz szó limittel, úgyhogy párszor át kellett fogalmaznom egy-egy részt, de bízom benne, hogy a végeredmény nektek is tetszeni fog.

Írjátok meg, ha kitaláltátok kik a szereplők a mesében, és kíváncsian várom a véleményeteket is az olvasottakkal kapcsolatban. :)

Jó olvasgatást!


- Szia!

- Szia.

- Régóta vártál már rám?

- Másfél éve.

- Volt már rosszabb.

- Igaz.

- Ne haragudj!

- Most itt vagy. Bármennyit is kell várnom rád, végül mindig ideérsz.

- Mert mindig feléd tartok.

- Miért?

- Tudod te azt!

- Tudom. Minden pillanatban alig várlak, mégis ha elérsz, oda a tündöklésem.

- Örökös ragyogásod fel sem tűnik már nekik, csak akkor, amikor ellopok egy kicsit belőle.

- Miért lopsz tőlem? Bántani akarsz?!

- Hát nem érted? Elérem, hogy még többen figyeljenek rád! Milliónyi csodálkozó tekintet gyönyörködhet benned, mikor eléd állok. Több mint bármikor máskor!

- Lehet, hogy engem néznek, de téged látnak! Szép szavakkal ámítasz, de önző módon csak magadra akarod irányítani a dicsfényemet! Nélküle kopár vagy és szürke!

- Ezzel nyugtatod magad? Hamis képzelgések egyetlenem! Nélküled én uralom az eget!

- Hagyd abba! Szavaid hazugságban fürödnek és csöpög belőlük a gúny. Szívemet marja mindegyik.

- Ó, drágám! Nem bántanálak sohasem. Ragyogásoddal csak önmagadat vakítottad el, engem nem.

- Senkinek nem otthona a sötétség! Mindenki a fény felé akar haladni! Én vagyok A Fény!

- A nyüzsgő nappali órákban így van kedvesem. Ám mondd csak, ki figyel akkor rád? Talán az irodaházakból kémlelnek vágyakozva... Akárcsak én, miután el kell hagynom téged újra és újra. Úgy sajnállak szerelmem!

- Nem kérek a szánalmas érzelgésedből!

- Magányos vagy. Ezért vársz engem évről-évre. Gyűlölsz, mert eltakarom pár percig a fényed. Vádaskodsz, holott én csak szeretni tudlak. Ám csupán ebben a csodálatos néhány pillanatban van veled valaki, aki nem csak hunyorogva tud rád tekinteni.

- Ugyanolyan magányos vagyok, mint te!

- Ezernyi apró társam segít nekem a sötétben. Látták, hogy nélküled szenvedek a fénytől, ezért eljöttek, hogy amennyire tőlük telik, bevilágítsák fekete világomat.

- Hát ennyire hiányzom?

- Ennyire szeretlek.

- Akkor én boldog vagyok ennyivel.


Sikerült kitalálni, hogy kik a szereplők? Mi a véleményed az olvasottakról? Neked van tapasztalatod csak párbeszédekből álló novellák írásában?

Osszátok meg gondolataitokat és tapasztalataitokat bátran!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése